Veszélyben a híradóarchívum

Ki mondta, hol mondta, pontosan hogyan mondta? – a közélettel foglalkozók gyakran szembesülnek ilyen kérdésekkel. Ami valaha leíratott, az viszonylag egyszerűen visszakereshető. Ma már az interneten is elérhető több napilap adatbázisa, és persze lehet lapozgatni a nyomtatott dokumentumokat is. De mi a helyzet, ha az ember az egymásba érő tévéhíradók valamelyikében látta-hallotta a nehezen felidézhető információt? Az ideális megoldás valahogy úgy festene, hogy beírunk a számítógépbe egy keresőkérdést — mondjuk egy nevet, egy helyet vagy egy fontos kifejezést -, megjelöljük a csatornát, amelynek híradójában kutatni kívánunk, aztán a gép kiadja a találatokat. A képernyőn feltűnik a keresett szöveg, mellette pedig képpel-hanggal az a híradórészlet, amely hozzá tartozik. Ugye milyen remek ötlet? Meglepő, de létezik ilyen: az Országos Széchényi Könyvtárban működő Történeti Interjúk Tára már elkészítette a próbaverzióját annak a szoftvernek, amely az öt országos csatorna esti híradójából akár egyetlen keresőszóra is megmutatja a felvételeket. Fontos, hogy a kép is ott legyen a szöveg mellett – magyarázza Hanák Gábor, a videotár vezetője -, mert a leggondosabb feldolgozás mellett is elveszhetnek fontos információk. … A híradók feldolgozását az elmúlt években az ORTT egyedi támogatása tette lehetővé, az általában az utolsó negyedévben odaítélt pénzről szóló döntést azonban idén elhalasztották és csak januárban térnek vissza rá. Mindez azt a veszélyt rejti magában, hogy megszakad a feldolgozás folyamatossága. Most pályázatokon próbál pénzt szerezni a testület, hogy legalább a műsorrögzítést ne kelljen félbeszakítaniuk, ekkor ugyanis “lyuk támadhatna a közös emlékezetben”. – F: okt. 24.

Régebbi hírforrás(ok): link , link