A KSZR keretein belül az idén is programok sokasága juthatott el a vidéki kistelepülésekre a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtáron keresztül. Több helyen is így találkozhattak először a gyerekek az élő zene varázsával.
– Minden évben eljuttatunk egy ötletbörzét a kisebb könyvtárakba, amiből programokat válogathatnak – tette hozzá Virág Erzsébet rendezvényszervező. – Arra törekszünk, hogy megyei fellépőket, értékteremtő előadókat juttathassunk el a kistelepülésekre is. Így az író-olvasó találkozók mellett zenekarokat, táncegyütteseket, bohócokat, színházi produkciókat láthattak több helyütt ebben az évben. Fontosnak tartjuk, hogy mind a 224 velünk kapcsolatban álló település könyvtára részesülhessen valamilyen programból. Persze előfordul, hogy a könyvtár mellett a kistelepülések összefogása, az adott önkormányzat és egyesületek segítsége révén születhet meg egy-egy ilyen rendezvény.
Az idén 224 településsel volt megállapodása a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárnak, ennyi helyen biztosították a könyvtári feladatellátást. Schmidtné Bakó Tünde azt is elmondta: szakmai segítséget is nyújtanak a kistelepülések könyvtárainak. Az önkormányzatok több helyütt a közfoglalkoztatás keretein belül töltik fel a könyvtárosi pozíciót, így viszont nagy a fluktuáció. A megyei könyvtár feladata az új könyvtárosok képzése is.
SONLINE