Előző lapszámunk egyik kommentárjában keveselltem a ‘raktárat is megmutató’ könyvtári nyílt napokat. Nos, egyik kedves olvasónk éppen ilyenre emlékszik vissza: A szolnoki Verseghy Ferenc Megyei Könyvtárban 1993-tól vannak nyílt napok. A látogatók a könyvtár minden zugát felkereshették /felkereshetik — a szerver-szobát kivéve –, és az ott dolgozókkal is beszélgethettek, beszélgethetnek. Meghirdettük előre, s aki jelentkezett, elkísértük oda, amit szeretett volna látni. Így jártak a könyvkötészeten, a raktárakban, elképedve tapasztalva, hogy ott még mennyi könyv van, pedig elég jó az arány a szabadpolcos és a raktári állományegység között. A legemlékezetesebb nekem az volt, amikor az igazgatói szobába kértek betekintést, s egy ‘átlag’ olvasó hosszan beszélgetett az igazgatónővel. De benéztek néhány munkaszobába, így a feldolgozásra is. Az udvaron is körbesétáltak, igazán akadt mindig érdeklődő e nyitottságra (A ’99-es Könyvtári Napokról s az előzményekről részletes összefoglaló olvasható a Könyvtári Levelezőlap 1999. 12. számában ‘A búsuló juhászkutya esete’ címmel). Az első alkalomtól kezdve nagyjából hasonló koncepcióval dolgoztunk, sőt, legelőször még egy jó könyvtáros bált is összehoztunk Papp István ‘bálapaságával’. A ma már hagyományosnak tűnő akciókat is a kezdetektől fogva megtartottuk. Az alapötletet a Finnországban látott nyitott napok adták (3K, 1993/12., 58-61.p.), melyből aztán — Szolnokról indulva talán — kinőtte magát az ‘Összefogás…’ .Örülök, hogy ilyen nagyszabású, az egész könyvtáros társadalmat megmozgató rendezvénysorozat született belőle!
A munkaszobákba is benéztek az olvasók…
Régebbi hírforrás(ok): Sóron Ildikó