A kutatómunka eredményeinek gyakorlati hasznosításában hazánk ma még meglehetősen rosszul áll. A szegedi Solvo Biotechnológiai Rt. elnöke úgy látja: az eredményes külföldi módszerek átvételével változtathatunk ezen. A Magyarországon megszülető élettudományi kutatási eredményeknek alig öt százaléka hasznosul úgy, hogy piaci termékké sikerül kifejleszteni. A többit rendszerint levédetni sem tudják, hanem ellopják, eladják külföldre. A Solvo Biotechnológiai Rt. azért kapott idén innovációs nagydíjat, mert azzal foglalkozik sikeresen, ami eddig a legkevésbé ment Magyarországon: az alapkutatási eredménytől a termékké váláshoz vezető út egyengetésével.
Duda Ernő, a Solvo Rt. elnöke azzal indítja beszélgetésünket, hogy ő is tanít most azon az egyetemen, ahonnét hallgató korában kirúgták. Amikor meghirdették az előadását az egyetemen – Biotechnológia üzleti szemmel volt a címe -, azt hitték, legfeljebb tíz-tizenkét hallgatót érdekel majd. Ehhez képest tavaly 90-en jelentkeztek, az idén pedig már 420-an. Annyian, amennyien már csak az egyetem új tudományos és információs központjának nagyelőadójába férnek be. Nemcsak biológusok jönnek: van közöttük jogász, közgazdász, orvos, jó sok programozó informatikus, sőt néhány filozófia szakos hallgató is.
Ők már úgy gondolják: nem létezik, hogy a kutatás-fejlesztés minden fejlett országban sikeres életpályát, jó jövedelmet, nemzetközi versenyképességet kínál – csak Magyarországon jelent egyet a tisztes szegénységgel.
– F: jún. 9.
Leányok álma lesz a tudományos kutató
Régebbi hírforrás(ok): link