A 286 lelkes, román határ menti Told nevű zsákfaluban bár van egy könyvtári szolgáltatási pont, de “nem igazán látogatott” – mondja KIT-nek L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány alapítója és szakmai vezetője, valamint az Igazgyöngy Alapfokú Művészet Iskola igazgatója. Az alapítvány korábban létrehozott egy saját könyvtárat a művelődési házban, de azt sem használják, akik alapkészség-hiányosak. Mivel az olvasási kultúra nem épült be az életükbe, emiatt nem igénylik a könyveket. Sajnos a funkcionális analfabetizmus jelen van a társadalmi leszakadásban, sőt már a teljes analfabetizmus is előfordul.
Az alapítványi tanoda kölcsönözhető gyerekkönyv-állományára építve működtet egy olvasóklubot is, amely ösztönzi az olvasást és készségfejlesztéssel is foglalkozik. A közösségfejlesztésük eszköze a meseolvasás: a mese- és novellafeldolgozásra épül a drámapedagógiai foglalkozás. Sőt a papírszínház technikáját is használják, és így már színpadi produkciók keletkeznek, melyeket a közösségnek mutatnak be. Ebben a közösségfókuszú és -fejlesztő kulturális kapcsolódásban megfordulnak vendégelőadók is.
Szép programelemük az “otthonmesélés”: ilyenkor az önkéntesek az alapítvány által biztosított tableteken online térben adnak interaktív meseprogramot a gyerekeknek és családoknak.
Tapasztalatuk szerint a folyóiratok közül a horgász, szakács, gyerek- és populáris női témájúakat szívesen forgatják. Az alapítványhoz rengeteg könyvadomány érkezik: ezekből már csak a gyerekkönyveket fogadják el. Ezek jelentős részben közvetlenül a gyerekekhez, családokhoz kerülnek. Tudják ugyan, hogy gyors az amortizáció a lakhatási szegénységben, de addig is hatnak ezek a könyvek a gyerekekre, és a családokra is.
A helyiek tájékozódási szokásai a társadalom szokásaihoz igazodva a közösségi média, a rövid szöveges, képes üzenetek és tartalmak: Így élénk például a Facebook-csoportok használata, ezekben is próbálnak hatni, fejleszteni – fejtette ki L. Ritók Nóra.
KIT-információ