Francia törvények is betiltják a közösségi média használatát a gyerekeknek

A jövő tanévtől a 15 éven aluli francia gyerekek számára is elérhetetlen lesz a közösségi média szinte minden plattformja. Emmanuel Macron felkérte a törvényhozókat a jogszabályok elfogadását követően a szeptemberi hatályba léptetéshez. “Gyermekeink és tinédzsereink érzelmei nem eladók, és nem manipulálhatók, sem amerikai platformok, sem kínai algoritmusok által”- indokolta a döntését. Sőt, minden francia középiskolában betiltják az okostelefonokat is. A francia jogszabályozás a világszinten is komoly vitákat kirobbantó ausztrál gyermekvédelmi törvényre hivatkozott a tervezete indoklásakor. Sőt, Dánia már idén érvénybe lépteti a fiatalok médiahasználati tilalmát.

Miután az EU tavaly felülvizsgálta iránymutatásait, a tagállamok nagyobb rugalmasságot kaptak abban, hogy saját korhatárokat állapítsanak meg: akár teljesen megtilthatják a hozzáférést közösségi médiához egy bizonyos kor alatt, vagy előírhatják a szülői hozzájárulást fióknyitás előtt.

Franciaország tervezett jogszabálya még nem részletezi, mely közösségimédia-platformokra terjedne ki a tiltás, de kivételt tesz az olyan enciklopédiákra, mint a Wikipedia, valamint más “oktatási adatbázisokra”.

Az alkalmazandó pontos életkor-ellenőrzési módszer is vita tárgya. Miller a helyi médiának azt mondta, hogy várhatóan a hasonló eljárást követnének mint pornográf weboldalakhoz hozzáférés esetében, amelyeket egy 2024-es törvény kötelez arra, hogy ellenőrizzék: a felhasználók betöltötték-e a 18. életévüket. A pornóoldalak elsősorban két módszert használnak az életkor ellenőrzésére Franciaországban: az elsőnél a felhasználóknak a személyi igazolványuk fényképét és egy szelfit kell beküldeniük a személyazonosságuk megerősítéséhez, a másik pedig mesterséges intelligenciát (AI) alkalmaz a beküldött szelfi alapján a felhasználó életkorának becslésére.

Hírforrás:
Euronews