Ismét sikeres volt a békéscsabai bibliotéka kezdeményezése. A Békés Megyei Könyvtár a mostani adventi időszakban is cipősdobozokba várt adományokat. Összesen 120 pakk felajánlás érkezett, amelyek a Baptista Szeretetszolgálat közreműködésével jutnak el célzottan a rászoruló gyermekekhez, felnőttekhez. Azokat szombaton adták át.
A Békés Megyei Könyvtár igazgatója, Juhász Zoltán elmondta, hogy 2017 óta szerveznek adománygyűjtést, hogy az intézmény látogatóinak segítségével, a közösség erejének köszönhetően megajándékozhassák karácsony előtt a rászoruló családokat. A felajánlásokat cipősdobozokba várták, felcímkézve, hogy azt a segítők hány éves gyermeknek, illetve, hogy kisfiúnak vagy kislánynak szánták.
Az adományok a Baptista Szeretetszolgálat közreműködésével jutnak el a szűkölködőkhöz. A szeretetszolgálat munkatársa, Kiss Csaba elmondta, hogy a korábbi évekhez hasonlóan most is főleg vajdasági, magyar ajkú gyermekekhez viszik el a csomagokat, de Békés vármegyei rászoruló családok ugyancsak kapnak pakkokat a megkeresések alapján.
BEOL