A főváros születésnapja, valamint a Magyar Tudományos Akadémia megalapításának 200. évfordulója alkalmából ezúttal Karikó Katalin, a 2023-as Fiziológiai és Orvostudományi Nobel-díjjal kitüntetett kutatóbiológus volt a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban rendezett, “Nekem az Olvasás” című pódiumbeszélgetés vendége.
“Nem volt könyvespolc. Egy szoba volt, ott volt négy ágy, egy fűrészporos kályha, egy varrógép, négy szék, és középen egy nagy asztal. A szekrényben voltak négyünk ruhái, és nem volt könyv” – idézte fel a kisújszállási gyermekéveit Karikó Katalin, aki ezután a Nobel-díjig vezető rögös útról is beszélt.
“Semmi különleges képességem nincs, a memóriában sem, nem is voltam zseni, általános iskola első osztályban már 4,0 átlagú voltam – még beszélgetésből is négyest kaptam, pedig anyukám szerint azt tudok. Csak az a képességem volt meg, hogy tudtam, tudok ma is koncentrálni. A régi világban könnyebb volt azért, a mai világban nagyon sok minden van, válaszolni az e-mailre, a főnöknek… szóval nagyon sok minden az, ami az ember figyelmét elvonja. De én teljesen ki tudok kapcsolni mindent, akár kígyót, békát is kiabálhatnak rám. Szerettem pályázatokat írni, amikor 8-9 hónapon át egy dologra koncentráltam, egy problémára” – fejtette ki.
Beszélt arról is, hogy amikor rájött, hogy megértett egy problémát, az óriási boldogságérzést jelentett számára. Leírta a megoldást, de aztán elutasították az ötletét. Úgy gondolta, nem értik, miről van szó és mit kellene csinálni, úgyhogy legközelebb jobban akarta leírni, meg is kérdezett mást is, hogy ő érti-e. Mindig az volt benne, hogy “én mit tehetek”, nem az, hogy más mit tegyen.
Karikó Katalin szerint a Nobel-díj elnyerése nem jelenti azt, hogy most már kényelmesen hátradőlhet. “Kutatónak lenni az áldás és átok. Áldás, mert ki tudom találni, hogy ezt így meg úgy lehetne bizonyítani, de átok, hiszen egy pillanatig se tudok nyugodtan ülni, mert eszembe jut valamilyen folyamat, és akkor eszembe jut az, hogy lehet, hogy ez segítene valakiknek, akik most meghalnak, mert nincs megoldás. És amikor bármit mondanak, hogy ide menj, oda menj, én közben azokra gondolok, akiknek most tudnék segíteni, de akkor mit csinálok, miért nem segítek? Szóval emiatt sohasem fogok nyugodtan ülni, nem fogok megnyugodni”.
Infostart