Péri könyvtárvezető: rengeteg emberrel szerettette meg az olvasást

Díjjal ismerték el Farkasné Szabó Melindát. Közösséget épített ugyanis az olvasás köré a péri könyvtár vezetője.
A november 11-i ünnepélyes eseményen részt vett Vincze Máté, a közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár, Fekete Dávid, Győr és térsége élhetőségéért és fejlesztéséért felelős miniszteri biztos, valamint dr. Horváth Sándor Domonkos, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér igazgatója. Ők adták át Farkasné Szabó Melindának, a péri könyvtár vezetőjének az Év települési könyvtárosa díjat, valamint elismerték az intézményt támogató péri önkormányzatot is.

– Nagyon megtisztelő számomra a díj – mondta el meghatottan Farkasné Szabó Melinda lapunk kérdésére. – Azt jelzi számomra, hogy amit nap mint nap teszek, célba ért. Hatalmas öröm, hogy az elmúlt egy évben megötszöröződött a tizennégy éven aluli könyvtárba járók száma. Ezekből a gyerekekből válnak gondolkodó felnőttek. A szülőknek azt tanácsolom, olvassanak a gyerekeknek, és maguk is olvassanak. Nem győzöm hangsúlyozni az esti mese fontosságát.

Hírforrás:
Kisalföld