Könyvtártörténet vs. soft skillek képzésben – továbbra is kérdés

A Könyvtártudományi Szakkönyvtár 2025. szeptember 23-án, kedden 16 órakor rendezte meg a Könyvtárosok dolgozószobája elnevezésű könyvtárszakmai eseménysorozat tizenharmadik rendezvényét A könyvtárosképzés jelene címmel.

– Dr. Egervári Dóra is arról beszélt, hogy a soft skillek egyértelműen erősítésre szorulnak a képzésben. Náluk is van történeti jellegű oktatás, amivel kapcsolatban felmerült már, hogy mi szükség van rá, de sajnos amíg a hallgatók nem megfelelő történeti ismeretekkel érkeznek az egyetemre, addig fontos ezeket is oktatni. Pedig az ilyen jellegű tantárgyak helyett lehetne sok mást is oktatni. Erre szerinte sajnos nem elég a három év alapképzés és a 180 kredit, plusz a két év mester szak sem.
– Dr. Németh Katalin szerint (…) is fejlesztésre szorulnak a kommunikációs képességek és a soft skillek. Elmondta még, hogy sajnos sokszor pótolniuk kell azt, amit a középiskola elmulasztott megtanítani. Az egyik kollégája egyszer megkérdezte a hallgatókat, hogy ők milyen kompetenciákat gondolnak fontosnak. Az erre érkezett válaszok közül néhányat felolvasott: kommunikáció, az emberekkel való foglalkozás, szocializáció, vezetői készség, technológiával kapcsolatban az ismeret és a használat, rugalmasság, a csinálni akarás. Ezután elmondta, hogy ő nem tud olyan kompetenciát mondani, amire kevésbé lenne szükség, csak olyat, amire még szükség lenne a képzés során.
– Egervári Dóra ehhez hozzátette, hogy a közösségimédia-használatot is fontos lenne tanítani, és kifejezetten azok számára, akik később közkönyvtárakban helyezkednek el.
– Németh Katalin erre reflektálva azt mondta, hogy inkább az a kérdés, hogy mit nem kéne tanítani. Ezért inkább a rugalmasságra és az önfejlesztésre nevelik a hallgatókat.
– Bujdosóné dr. Dani Erzsébet szerint az oktató felelőssége is az, hogy lássa, hogy a hallgatók kommunikációs képességeiben hiányosság mutatkozik, és alkalmazkodnia kell ehhez az oktatási módszereivel. A történeti tárgyak oktatásával kapcsolatban azt mondta, hogy azért fontos, mert látásmódot és kötődést ad a gyökerekhez.

– 1992-ben is téma volt a könyvtártörténet oktatásának aránya. Ekkor a Management in the Hungarian Library Education c. holland-magyar szakdolgozathoz készült kutatásban a szerzők megjegyezték: a holland Rijkshogskole Ijselland könyvtárosképzésében 0, a német Fachhoschschule Hannover esetében 50, az Eötvös Loránd Tudományegyetem képzésében 1060 óra könyvtártörténeti óra volt. Azóta hasonló összehasonlítás nem ismert. Azidőben a budapesti tanszéken az összehasonlítás kapcsán Fülöp Géza akkori tanszékvezető elmondta: órákat kell biztosítani azoknak az oktatóknak, akik a könyvtártörténetet tanítják. (MG)