(Három éve közöltük.) A közszférán belül minél kisebb az intézményvezetők döntési jogköre, és minél nagyobb mértékben kontrollál az állam közvetlenül egy területet, annál inkább hajlamosak a dolgozókat nyomás alá helyezni a főnökeik – összegzi tapasztalatait Csóti Csaba, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke. Az sem segít, hogy a közszférában mind gyakoribbak a politikailag kinevezett vezetők. Egy piaci cégnél is vannak olyan félelmek, hogy a névtelen visszajelzések küldése “nem is annyira névtelen”, közintézménynél pedig még nehezebb bizalommal fordulni az állami felettes szervhez. Ráadásul időnként bejárják a sajtót olyan ügyek, melyekben a politikai szimpátiájának kifejezéséért rúgtak ki valakit, ezek további öncenzúrára késztethetik az állami szférában dolgozókat.
Problémát okoz, ha a vezető nem, vagy rosszul ad visszajelzést a beosztottjai munkájáról, illetve nem, vagy csak az utolsó pillanatban osztja meg a “fentről jövő” információkat. “Ezt úgy hívom, hogy asztalfiók-arisztokrácia, ha valaki a nála lévő többletinformációtól [vö.: pozícionális információ – szerk.] érzi magát vezetőnek” – jellemez a szakértő. Szerinte megérné a lemorzsolódás ellen kompetensebb menedzsmentet alkalmazni, ám a többség nem lát el idáig. Persze probléma a belső kommunikáció hiánya is, sok cégvezető hajlamos elveszni a részletekben, és ami az ő szintjén racionális, az a cég egészére nézve nem az. Máskor pedig többen érzik, hogy gondok vannak a vállalat struktúrájában, de hiába, ha erről a néhány szinttel felettük lévőket már nem tudják meggyőzni – teszi hozzá.
Csóti Csaba hozzáteszi: “Abban az iskolában, ahol az igazgató összeírja, ki sztrájkol, kialakul egy pszichikai nyomás. Viszont ahol a munkaerőhiányt és a túlmunkát emberibb hozzáállással kompenzálják, ott az emberek könnyebben viselik el a nehezebb helyzeteket is.”
HVG (2022/20. sz.) / térítéses tartalom