Nem olvastam egyetlen Krasznahorkai-regényt sem. Tudom, hogy tegnap óta ezzel szinte egyedül vagyok a Kárpát-medencében, és a friss Nobel-díjasnak mindenki régi nagy szakértője és rajongója lett. De ha esetleg van még valaki, hozzám hasonló tuskó, annak most megfogom a kezét, hogy együtt tegyük meg az első, bátortalan lépéseket.
Elolvasunk egy rövid szöveget, kapunk pár praktikus jótanácsot, végighallgatunk egy hosszú mondatot, és az egészet levezetjük egy filmmel. De nyugalom, nem azzal a filmmel!
… az életmű első mondata, amiből már rögtön következik az a két fő gondolat, amelyet a legtöbbet ismételgettek a Nobel-díj odaítélése óta. Az egyik a hosszan kanyargó mondatszerkezet, a másik pedig ez a sárból és reménytelenségből gyúrt, világvégi világ, a maga embertelen embereivel. “Ezt a világot építi makacs és mániás következetességgel aztán az egész életműben úgy, hogy a helyszíneket és figuráit társadalmi-etnikai beágyazottságukkal együtt metafizikus-spirituális terekbe transzformálja. Úgy magyarok, sőt kelet-magyarországiak, hogy a világon bárhol, bármilyen alakváltozatban testet ölthetnének” – írta a debütálásról korábban a Litera. Kezdésnek jó lesz!
A cikkben továbbá: néhány regény rövid ismertetése, podcast: Hogyan érdemes Krasznahorkait olvasni?, valamint goldolatok a a művek befogadásáról.
Jó Blog, 444