A régi könyvek illata egyszerre édes, fás, enyhén vaníliás és kissé földes – sokak számára nosztalgikus, szinte megnyugtató aromaként hat. Ez a különleges illat nem másból fakad, mint a papírban és a kötés anyagaiban zajló természetes kémiai folyamatokból. Ahogy az évek során a vegyületek lassan bomlani kezdenek, illékony szerves anyagok szabadulnak fel, ezek adják az ismerős, meleg, könyvtárra emlékeztető aromát. A University College London kutatói részletes vizsgálatokkal mutatták ki, hogy ezek a jellegzetes aromák valójában a papír lassú öregedésének melléktermékei.
Az illatokat a papír természetes öregedése bocsátja ki. A tudósok és muzeológusok ma már kísérletekkel igyekeznek megfejteni, pontosan miből áll a régi könyvek “illatkoktélja”. Egy londoni vizsgálat például kimutatta, hogy a legtöbb ember fásnak, füstösnek, földesnek és vaníliásnak írja le a régi könyvtárakban érzett aromát. A háttérben olyan vegyületek állnak, mint a furfural, amely a fás, mandulás illatot adja, a benzaldehid, amely édes, ételszerű jegyekkel gazdagít, vagy a d-limonén, amely a narancshéj frissességét idézi. Ezeket a molekulákat a papír természetes öregedése bocsátja ki.
Érdekesség, hogy bár a könyvszerelmesek romantikus érzéssel beszélnek a régi papír illatáról, a konzervátorok számára ez inkább figyelmeztető jel. A kellemes aroma ugyanis az állomány lassú pusztulásának kísérője. Ha időben sikerül azonosítani a bomlásért felelős vegyületeket, a szakemberek közbeavatkozhatnak, mielőtt a könyvek visszafordíthatatlanul károsodnának.
Divány