A kritikus gondolkodás, a hibák, a rossz döntések felvállalása

WMN: Mi változott a te gondolkodásodban, hozzáállásodban az elmúlt 25 évben?
L. Ritók Nóra: Nagyon sok minden. Először is a naiv ábrándot, a segítő szerep glóriáját nagyon hamar le kellett vetkőzni. Nem szabad ebben az érzésben túl hosszan megmerítkezni, mert akkor az ember elveszíti az önreflexióját. Hatalmas alázatot is tanultam. Három diplomám van, de a legtöbbet ebben a munkában tanultam mind szakmailag, mind emberileg. Hogy megértsem a másik ember nézőpontját akkor is, ha számomra teljesen elfogadhatatlannak tűnik az, ahogyan él. Annak oka van, hogy úgy él. Ha pedig ezeket az okokat megpróbáljuk értelmezni, az ad egy másfajta nézőpontot. A kritikus gondolkodás, a hibák, a rossz döntések felvállalása mind nagyon fontos abban, hogy ne higgyük el: megtaláltuk a bölcsek kövét.

De meg kellett tanulnom nem belehalni a nagyon kemény kudarcokba sem. Például amikor annak ellenére nem tudtunk megakadályozni egy prostitúciót, egy abúzust, hogy pontosan láttuk az előzményeket. Sokan mondták, hogy vegyem tudomásul: nem lehet mindenkin segíteni – na, ezt még nem nagyon sikerült nekem megtanulni. Egyetlen családot sem tudtam elengedni soha.
És sokkal megengedőbb lettem az intézményrendszerrel is. Látom, hogy milyen sokan áldozatai a rosszul működő rendszernek: a kiégett pedagógus, a családsegítő, a rendőr, aki folyamatosan csak a negatív dolgokkal találkozik.
Amit viszont nem tudok elfogadni: hogy politikai szinten úgy szerveznek át rendszereket, hogy nem ismerik a valós problémákat, a sikerkommunikációval pedig teljesen torz képet adnak a helyzetekről.

F.B./WMN: Hogyan látod a hazai gyerekvédelem állapotát? Mik a legnagyobb hiányosságok?
L.R.N.: Romokban van. Nem is értem, mitől tud még működni. Valószínűleg attól, hogy a benne dolgozó szakemberek még próbálják menteni a menthetetlent. Az első probléma, ami az egész intézményrendszerre jellemző, hogy ügykezelő fókusszal működik, és nem az okokkal foglalkoznak. Az ügyeket intézik és zárják le, az okok viszont mindig újratermelik az ügyeket. Alapvető paradigmaváltásra lenne szükség ahhoz, hogy ezen változtassunk.

Hírforrás:
WMN
Régebbi hírforrás(ok): Széleskörű elismertség és ellenségkép – hátrébb lép Ritók Nóra link