Átadták Nagyváradon Bihar felújított, 21. századi megyei könyvtárát (fotókkal)

2025. szeptember 2-től a teljesen modernizált terekben várja Önöket az oradea-i “Gheorghe Sincai” Megyei Könyvtár link .

Új arculatot kapott az épület bejárata, de az igazán jelentős változás a beltérben történt, amit két jól elkülönített részre osztottak: az egyiket a könyvek tárolására és az adminisztratív tevékenységekre rendezték be, míg a másik teljesen nyitott lett a látogatók számára.
A földszinten könyvesbolt és irodalmi kávézó is üzemel, kültéri terasszal.
Az első emeletre vezető lépcső mentén lehet “ücsörögni az anfiteátrumban”. Külön tér várja a gyermekeket, ahol varrógép, sőt egy 3D-s nyomtató bővítik az alkotóműhelyek eszköztárát. A hagyományos olvasószobák és a konferenciaterem mellett médiatéka és hangstúdió is rendelkezésére áll a látogatóknak. Az épületben felvonó működik. A digitalizálás révén képzéseket is lehet szervezni, a Cloud Library alkalmazás által az e-könyvekhez vagy hangos könyvekhez lehet hozzáférni.

A könyvtár több, mint 550 ezer kötetnyi állományát bevezették az új digitális rendszerbe, speciális szekrényeket helyeztek el, amelyek lehetővé teszik azt, hogy az olvasók éjjel-nappal elvigyék vagy visszaszolgáltassák az olvasnivalót.
A bérletesek a Liberty Link alkalmazás révén foglalhatják le és a könyvtári kártya segítségével vehetik át az automatából. A dokumentumok visszaszolgáltatását is automatizálták.

Mircea Mălan, a Bihar megyei tanács elnöke szerint az új könyvtár sokkal fontosabb szerepet fog játszani a közösség életében, mint eddig. “Jönnek tanulók, egyetemi hallgatók, professzorok. Gyermekes családok, könyvszerető emberek” – ecsetelte.
Ancuta Schiop, a könyvtár menedzsere kulturális események szervezését ígéri, ugyanakkor a Humanitas könyvesbolttal partnerségben író-olvasó találkozókra is vállalkozik nemzetközileg elismert szerzőkkel.

A megyei tanács közleményben emlékeztetett arra, hogy a nagyváradi könyvtárfelújítás mellett a szentmártoni, a szentandrási és a fugyivásárhelyi konyvtárakat is korszerűsítették, ugyanakkor a megyében további 26 könyvtárt informatikai eszközökkel szereltek fel.