A kérdésre kapott tájékoztató jellegű válaszok megoszlása:
11 – teljes mértékben
8 – többnyire
8 – hol igen, hol nem
3 – inkább nem
6 – egyáltalán nem.
A kérdésfeltevéssel kapcsolatosan két észrevételt is kaptunk. Az egyik hiányolta az “én vagyok a felettes” (vagy hasonló) válaszlehetőséget. A másik a külső felelősség kérdésére utalt. “Úgy látom, hogy éppen az a rákfenéje a magyar könyvtárak helyzetének, hogy a legtöbb intézményt hiába vezet hozzáértő, motivált, az emberekkel jól bánó szakember (vagy éppen belülről nem túl kedvelt, nem elsősorban könyvtarszakmai szempontok alapján kinevezett vezető), a könyvtárak általában valamilyen állami vagy önkormányzati intézmény alá tartoznak, és ez a fenntartó sokszor nagyon nem közgyűjteményi gondolkodással működik. A rájuk bízott gyűjteményt, mint nemzeti kulturális/tudományos közvagyont nem gondozzák felelősen. Hiába tesznek meg a könyvtári dolgozók – legtöbbször a vezetők is – mindent, amit csak tudnak, hogyha a fenntartó nem biztosít eszközöket, kellő feltételeket a működéshez. Szóval nagyon sokszor nem a könyvtárvezetőn múlik, amit kérdezel. Illetve definiálni kellene, ki a vezető, mert sok könyvtárban van hierarchia, de nálunk pl. nincsen, mégis sok, nem könyvtári főnököm van, a fenntartói szintű alvezetőn át a hivatal elnökén keresztül egészen a miniszterig, miniszterelnökig. És mivel a könyvtáraktól már évek óta elvették az önálló gazdálkodás jogát, ezért aztán nem a kisebb és nem is a nagyobb könyvtári vezetőn múlik egy csomó minden a könyvtárakban, hanem a könyvtárak szempontjából teljesen fogalmatlan hivatalokon és állami intézményeken… :(“
A kapott eredményeket összevetve az 5 évvel azelőtti hasonló adatokkal:
link . Ennek alapján úgy tűnik, 5 év alatt mintha valamivel nagyobb kétely merült volna fel a felettes képességeivel kapcsolatban. Magyar könyvtárvezetők képességeinek felmérése kb. 30 éve volt utoljára (hasonló tervekről sem tudni…), így megalapozott véleményt nem lehet formálni a kérdésben. (MG)
KIT-információ