A nőket sok hátrány érte az elmúlt évezredekben azért, mert az (anya)természettel azonosították őket – ennek emlékeit a nyelvünkben is őrizzük. Aztán egyre többen kezdték pedzegetni, hogy ugyanaz a rendszer nyomja el a nőket, ami a természetet is kizsákmányolja. Az elmúlt évtizedekben izgalmas és bátor spekulatív történetekben gondolták újra kritikusan az ember és a természet, valamint ember és hatalom viszonyát olyan szerzők, mint Margaret Atwood, Octavia Butler, vagy itthon Moskát Anita. Kleinheincz Csilla író-műfordítóval, a Gabo kiadó szerkesztőjével beszélgettünk, és olvasnivalót is ajánlunk. Sándor Anna írása.
Az ökofeminista regényekben gyakran találkozunk azzal, hogy a hősök kompromisszumra törekedve, erőszakmentesen, de hatékonyan oldják meg a problémákat. Az erőszak elutasítása ugyanis nem jelenti azt, hogy ezek a hősök behódolnának: ellenállnak, csak nem a férfiak eszközeivel harcolnak.
Ezeket ajánljuk:
Margaret Atwood: MaddAddam-trilógia, Moniquill Blackgoose: Sárkánylehelet, Sue Burke: Semiosis, Octavia Butler: Földmag-duológia, Emmi Itäranta: A teamesternő könyve, N. K. Jemisin: A megtört föld-trilógia, Kleinheincz Csilla: Alvilági szövedék, Ursula K. Le Guin: The Word for World is Forest; A kisemmizettek, Charlotte McConaghy: Az utolsó vándorlás, Moskát Anita: Horgonyhely; Irha és bőr.
Kleinheincz Csilla szerint a férfi szerzők inkább ábrázolnak olyan víziókat, amelyekben a társadalom darabjaira hullik és rombolásba fordul. A női szerzők sem reménykedőbbek, viszont valamivel jobban hisznek az emberi természetben, és abban, hogy ha máshol nem is, de a kis közösségeken és családokon belül a krízisek összehozzák az embereket.
WMN