A gyerekek kritikai gondolkodását szorgalmazta Dienes Éva Szlovákiában

Kilenc könyvtárból tizennyolc könyvtáros vett részt a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesülete partnerszervezésében megvalósuló továbbképzésen, melynek az Ipolysági Városi Könyvtár adott otthont. A Miért pont a könyvtár? Mit tud a könyvtár(os) címet viselő május 26-ai képzés központi eleme a gyermekkönyvtári munka, tevékenység volt.

A hétfői képzés előadójaként Dienes Éva, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Sárkányos Gyermekkönyvtár szakdolgozójaként nem csupán a gyermekekkel való foglalkozásokról szólt, hanem a tapasztalatcserére, ismerkedésre is időt szakított az egész napos képzés során.
“A gyerekkönyvtáros munka alapja az, hogy a könyvtáros tisztában legyen a gyermekek érdeklődési köreivel, illetve azzal, hogyan lehet megszólítani a fiatal generációt, miként lehet elvarázsolni a gyermekeket. Meg kell találni azt az utat, ami által a gyermekek megszeretik a könyvtárat.” – nyilatkozta a Felvidék.má-nak Dienes Éva. Hozzátette: a fiatalok könyvtárba való látogatásaival a megfelelő kritikai gondolkodást is elősegítik. Ehhez járul hozzá a könyvtáros a gyermekfoglalkozásokkal.

Mint elmondta, a nap képzési programját igyekezett korosztályok szerinti lebontani. Így a könyvtárosok tippeket kaptak arra nézve, hogyan tudják megszólítani az egyes korcsoportokat a legkisebbektől (0-3 éves kor) kezdve az óvodai korosztályon át az alsó és a felső tagozatos tanulókig.
Azt az utat, szemléletet igyekszik átadni, ami által hathatósan lehet a gyerekeket megszólítani. A képzés vezetője foglalkozástípusokat mutatott be, programszervezési tanácsokat adott.

Hírforrás:
Felvidék ma