Zenét alkalmazó gyógymódok lehetőségét villantja fel amerikai kutatók azon vizsgálata, amelynek eredeti célja annak megértése volt, hogy milyen hatással van az agyra a nosztalgiát kiváltó muzsika.
Közismert, hogy a zene képes erős érzelmeket ébreszteni, emlékeket felidézni, azonban eddig keveset foglalkoztak a nosztalgikus zenére adott idegi reakciókkal: azzal, hogy mi történik az egyes agyi régiókban, amikor olyan dallamokat hallgat valaki, amelyek visszarepítik a múltba, és segítenek felidézni egykori érzéseit.
A vizsgálatok során kiderült, hogy a nosztalgikus dalok egyértelműen jobban aktiválták az agyi régiók széles skáláját, mint a kontrollmuzsikák. Ezek a régiók az önreflexióval, az érzelmekkel, a jutalomfeldolgozással és a memóriával függnek össze, így nem meglepő, hogy a hálózat, amit alkotnak, az emlékek feldolgozásához, az érzelmek szabályozásához és az örömérzethez kapcsolódik.
Az idősebbeknél erősebb agyi reakciókat tapasztaltak, különösen a hanggal, a memóriával és az érzelmi jelentéssel kapcsolatos agyterületen. Ez váratlanul érte a kutatókat, akik arra számítottak, hogy az életkornak nem lesz hatása az agyi válaszra. A pontos okokat egyelőre nem ismerik, és további kísérletektől várják a magyarázatot. Addig is úgy vélik, hogy az említett jelenség a korral járó érzelmi prioritások megváltozását tükrözi.
De nem csupán emiatt van szükség további vizsgálatokra. A résztvevők mind ugyanabban a Los Angeles-i körzetben laknak, azaz egyáltalán nem biztos, hogy az eredmények minden felnőttre vonatkoznak. Ráadásul az alanyok csak 40 másodpercnyi muzsikát hallgattak, így érdemes lesz hosszabb zenékkel is megismételni a kísérletet.
Ettől függetlenül a tanulmány szerzői remélik, hogy eredményeiket a jövőben felhasználják a mozgásproblémákat és szellemi működésbeli gondokat okozó neurodegeneratív betegségek zenealapú terápiáinak fejlesztésében, megértésében.
HVG (21. sz.) / térítéses tartalom