A helyzet fokozódik. Van esély arra, hogy az ideológiai “átalakulás” a könyvtárak kínálatát, szolgáltatásait is befolyásolni fogja.
– A cenzúráról, könyvek hozzáférésének korlátozásáról már sokszor szóltunk link a KIT-ben.
– Intézményeket szüntetnek meg link ; az USA-ban a Múzeumi és Könyvtári Szolgáltatások Intézetét (IMLS).
– A korlátozások a tudomány szabályozására is kiterjednek. Magyarországon az új képesítések jegyzékének bővítéséről szóló 2015-ös kormányrendeletben törölték a gender szak oktatásának lehetőségét. Úgy tűnik, a kormányzat az USA-ban is megijedt az általa értelmezett gendertől. (MG)
A gender szó társadalmi nemet jelent, az erre alapuló szociológiai kutatási irány a gender studies. Ez azonban semmiképpen sem ideológia: a genderideológia mint szókapcsolat eleve a megbélyegző hatalmi retorika eszköze. Az Egyesült Államokban több – mi itt úgy mondanánk – független színházi társulat indított pert a NEA (National Endowment for the Arts) közpénzosztó szervezet ellen, mert az csak olyan művészeti és kulturális projekteket támogatna, amelyek írásban vállalnak kötelezettséget arra, hogy “nem propagálják a genderideológiát”. (Qubit)
“Az őrület fokozódik. Az USA-ban betilthatják az mRNS kifejezés használatát. Nem csupán az ezzel kapcsolatos kutatásokat, hanem magának a kifejezésnek a használatát” – írta Facebookon Pálinkás József atomfizikus, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke. “Tudják”- az mRNS technológia kifejlesztéséért kapott Nobel-díjat Karikó Katalin.” Két kutató is jelezte, hogy az amerikai Országos Egészségügyi Intézetek (NIH) vezetősége arra szólította fel a tudósokat: távolítsanak el minden utalást az mRNS-vakcinákról a pályázataikból, írja a KFF Health Newsra hivatkozva a Scientific American. A tudósok megjegyezték: az NIH ezzel felhagyhat az orvosbiológia egyik ígéretes területének kutatásával. (Telex)