Román Balázs (Beatone):
– Hogyan lehet jól beszélni ezekről az állapotokról? Az akadályozottság a jó szó rá vagy a fogyatékosság?
Török Flóra (EgySimaEgyFordított):
– A szavak iszonyú gyorsan elavulnak. Az akadályoztatás jó szó, mert nem őt minősíti, hanem a környezetet. Például egy értelmileg akadályozott embert PC módon úgy kellene megnevezni, hogy ő intellektuális képességzavarral élő.
RB: És testi érintettség esetén?
TF: Mozgáskorlátozott, mozgásában akadályozott, kerekesszék-használó. Ez utóbbi azért, mert akkor az aktivitását mondjuk, és nem azt, hogy valamilyen. A “valamiben szenved” szókapcsolatokat például kerülni kell, de a fogyatékossággal élőt használjuk, bár erre meg van, aki azt mondja, hogy “én a feleségemmel élek, nem a fogyatékosságommal”.
A szavakkal az a nehéz, hogy száz éve még azt mondtuk, hogy hülyenevelő intézet. Sőt, a Mozgásjavítóban, ahol a kisfiam járt óvodába, egy régi fotókiállításon láttuk, hogy az épületre régen az volt kiírva, hogy Nyomorékok Tanintézete. Ez volt a szó rá. Aztán a nyomorék szót elkezdték csúfolásnak használni. Az én gyerekkoromban a szefósat használták, vagyis a szellemi fogyatékost. Ma is hallom, ahogy a gyerekek egymásnak kiabálnak: “te fogyatékos”, “te auti” – azt is mondják, anélkül, hogy tudnák, igazából mit jelent.
Az a fontos, hogy ha szövegben, podcastben beszéltek a fogyatékosságról, akkor mindig tegyétek hozzá, hogy “ember”. Tehát ne főnévként, hanem melléknévként használjátok: mozgáskorlátozott utas, látássérült sportoló, kerekesszékes pszichológus.
Egyébként pedig, ha összefutsz egy érintettel, meg kell kérdezni tőle, hogy szereti, ha erre hivatkoznak. Mi egyébként éppen a láthatatlan fogyatékosságok tematikán dolgozunk, mert egyre több iskolából érkezik ez a kérés, vagyis az elképzelhető fogyatékosságok mellett az ADHD, az autizmus és a diszek nem látható rögtön, de gátolhatja a barátkozást.
Kreatív Online Hírlevél