Vannak, akiknek nehezebb lett bejutni Kecskemét közkönyvtárába

Kecskemét város közgyűlésén elhangzottakról írják…
A könyvtári beléptető rendszer létesítésére azért van szükség, mert a látogatók nagy számban csak a wc-t használják, illetve megszaporodtak a rongálások, könyvlopások az intézményben. A beléptető rendszer az ilyen személyeket hivatott kiszűrni. Egyébként a regisztrációt követően lehet használni a könyvtár tereit kölcsönzés nélkül is – olvasható a BAON portálon.

Úgy tűnik, Kecskeméten az emberek, akikre jártukban-keltükben rájön a szükség – inkább wc-t használják, mintsem egyéb helyen / módon végeznék dolgukat. A könyvtár, mint nyitott, alacsony küszöbű közintézmény alkalmasnak tűnik e célra is, mely innentől kevésbé válik nyitottá; legalábbis adminisztratív küszöböt kell meglépniük azoknak, akik számára ez feltehetően akadályt jelent. Így nehezebb lett azoknak, akiknek eddig is nehezebb volt. Ld. még: SDG 1., 9., 10., 11. link ) (Kecskemét belvárosában sajnos nincsen ingyenes, bárki számára igénybe vehető wc.) A felmerülő problémákra a közgyűlésben jelzett megoldás pedig csak egyike a lehetséges megoldásoknak. Egy másik pl.: link . (MG)

Hírforrás:
BAON
Régebbi hírforrás(ok): Fenntartható fejlődési célok (SDG-k) – minden a társadalmi törekvést támogathat a könyvtár link Használókat teremt a brit könyvtárak 93 százaléka a melegedni betérőkből link