Vesszőper: folytatódik a nem fóliázott Heartstopper miatti eljárás a Líra ellen

Bár a Fővárosi Törvényszék a Lírának kedvezett, a Kúria nem hagyja annyiban és új eljárásra kötelezte a bíróságot a 12 millió forintos fogyasztóvédelmi bírság ügyében, amit azért rónának ki a könyvkiadóra, mert a Fővárosi Kormányhivatal szerint nem megfelelően helyezték el a Heartstopper című könyvet a boltjukban.

Hatályon kívül helyezte a Kúria a Fővárosi Törvényszék 2024. február 8-án, az ún. “vesszőperben” hozott ítéletét, és új eljárás lefolytatására kötelezte az elsőfokú bíróságot. A Líra továbbra is meg van győződve arról, hogy fogyasztóvédelmi hatóság határozat jogellenes, így a per folytatódik.

A Líra azért fordult a bírósághoz, mert álláspontjuk szerint a Fővárosi Kormányhivatal jogszerűtlenül rótt ki 12 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot társaságukra, amiért fólia nélkül forgalmazták a Heartstopper című könyvet. Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság a Lírának adott igazat.
A februári ítélet szerint a jogszabály szövegét, amely szerint a homoszexualitást megjelenítő, gyermekeknek szóló termék “a többi terméktől elkülönítve csak zárt csomagolásban forgalmazható”, vessző nélkül nem lehet másként értelmezni, mint hogy csupán az elkülönítetten tartott könyveket kell lefóliázni.
A Fővárosi Bíróság a Líra jogi képviselőjének többi érvét nem is vizsgálta, pusztán a vessző nélküli szövegrész értelmezése alapján hozta meg ítéletét.

Időközben a Győri Törvényszék előtt is pert nyert a Líra. Ítéletében a Győri Törvényszék is megerősítette, hogy a rendelet “kitétele a vessző írásjel nélkül valóban azt jelenti”, hogy csupán az elkülönítetten tartott könyveket kell lefóliázni.