Csere, jobban teljesítő munkatársakra – vagy releváns képzés…

Kis-Ádám László észrevételét közöljük múlt heti “Ezek rombolják az innovációt a magyar könyvtárakban – továbbra is” anyagunkra link .

– Igen. Sajnos igen. Felismerem ezeket, mint tapasztalt körülményeket. Ráadásul ez a könyvtárban dolgozó nem könyvtárosokra is vonatkozik (informatikusok például). Ez persze érthető, hiszen a közszférában eleve sajnos a kevésbé képzett, kevésbé tehetséges kollégák maradnak meg.

Örökre beleégett az agyamba az a példa, amikor egy informatikus kolléga feldúltan mondta nekem, hogy azért lesz úgy, ahogy ő mondja, és nem úgy, ahogy én, mert már 15 éve így csinálja, és eddig jó volt. (Abban a szakmában, ahol 3-5 évente gyakorlatilag minden megváltozik).
Aztán arra panaszkodott, hogy ő feszült lesz a vitáktól, ezért nem szereti őket. Én voltam a negatív szereplő, mert jobban szerettem volna csinálni a dolgokat. Később ezt az illetőt emlegette a vezetőjének a vezetője mint jó szakembert egy beszélgetésben. Bevallom nehezemre esett nem kinevetni.

Egy könyvtáros kolléga pedig azt mondta, hogy ő csak azt csinálja, és csak úgy, ahogy mondják, és még gondolni sem mer másra, mert különben baj lesz belőle. Az ilyen megalvadt, megcsontosodott viszonyokra mondtam én többször, hogy az egyetlen megoldásnak azt látom, ha teljes minőségi cserét viszünk véghez. Ezt azért gondolom, mert egy ember gondolkodása nagyon nehezen változtatható meg – ha egyáltalán ez lehetséges, és főleg idősebb korban, amikor huzamosabb ideig arra nevelték őt, hogy ne is gondolkodjon, majd az okos vezetők megmondják neki, hogy pontosan mit kell csinálni. …

Mindenesetre nyilván szürreális, hogy egy nap kirúgunk mindenkit, utána pedig újraépítjük a szervezetet, mert hát nincs is utánpótlás, ahogy írod, Gábor a cikkben.
Azt lehet tenni, hogy megpróbáltok olyan könyvtárosokat képezni, akikben megpróbáljátok elhinteni az innovatív gondolkodás magvait, és bátorítjátok őket az újításra. Aztán így szép lassan évtizedek alatt lehet ezt a gondolkodásmódot megváltoztatni.

Addig azt lehet csinálni, hogy ha van erre igény, akkor egy-egy innovációs kis szigetet lehet építeni, és remélni, hogy ezek inspirálnak.