A portugál főváros új műszaki innovációs központjának célja, hogy közelebb hozza a tudományt az emberekhez, ezért az épület mindig nyitva áll a helyiek előtt, akik a saját szemükkel láthatják, mire jó az innováció, a technológiai fejlődés. Az épületet a Smart Regions stábja fedezte fel Lisszabonban.
Tudományos centrum egy régi vasútállomás helyén – ez Lisszabon műszaki innovációs központja. Egy új tudásközpont, ahol a tudományos élet, az üzleti élet és a polgárok találkoznak. Egy innovatív felújítás után az épület mostantól nyitva áll a lisszaboni társadalom előtt.
“A régi állomásépületből nyitott tér lett a város és az itt tanuló egyetemisták számára. Igyekeztünk megőrizni az épület arculatát, de új anyagokat használtunk, hatékonyabb bioklimatikus technológiákkal” – mondta Miguel Amado, az Instituto Superior Técnico építészprofesszora.
“A tudás általában az egyetemek és kutatóegységek ajtajain belül rejtőzik. Hozzuk ki a nyitott térbe, mutassuk meg az embereknek, hogy miért fontos a tudásba, a tudományos kutatásba, a fejlesztésbe és a vállalkozói szellembe való befektetés. Mi az érték? Mi az, amit mi csinálunk? Ez itt a nagy koncepció, amelyet be is mutatunk a nyilvánosságnak” – fogalmazott az Instituto Superior Técnico elnöke, Rogério Colaço professzor.
Euronews