A fikciós művek olvasását elsősorban a kikapcsolódás egy formájának tekintik. Német kutatók viszont ennél többet állítanak: szerintük az ilyesfajta időtöltés, a szórakoztató és szépirodalmi könyvek olvasgatása kognitív előnyökkel is jár.
Az első vizsgálat eredményei arra utaltak, hogy a szépirodalom olvasása kismértékben, de statisztikailag szignifikánsan pozitív hatással volt a kognitív készségekre. A konkrét kognitív képességek közelebbi vizsgálata során pedig az derült ki, hogy az említett előnyök leginkább az empátia területén érződtek, valamint a mások érzelmeinek és perspektíváinak megértése, illetve az azokhoz kapcsolódó képességek terén. Ez a hatás egyértelműen erősebbnek bizonyult a szépirodalom rendszeres olvasásánál, szemben a nem szépirodalmi művek olvasásával vagy a semmittevéssel.
A második vizsgálat összességében egyértelmű, pozitív kapcsolatot jelzett az élet során elolvasott szépirodalom mennyisége és a jobb kognitív képességek között. Ez az összefüggés különösen erősnek bizonyult a verbális (beszéddel kapcsolatos) képességek és az olyan kognitív képességek esetében, mint az érvelés, az absztrakt gondolkodás és a problémamegoldás. Ennél a nagy áttekintésnél is szignifikáns összefüggést találtak a szociális kognitív készségekkel, például az empátiával, azonban ezek a hatások nem voltak annyira kifejezettek, mint a verbális és általános kognitív képességekkel kapcsolatos összefüggés.
HVG