Kocsmakönyvtár Földeákon – megfáradt emberek szolgálata

Néhány héttel ezelőtti hírünkre – Karba tett kézzel nézik a könyvtárak, hogy bezárnak a kocsmák is – az emberek eltávolodnak egymástól link – reagált Farkas Sándorné, nyugdíjas könyvtáros:

– A földeáki könyvtár (kb. 3000 lakos, kb. 500 olvasó) 2015-ben a szomszédságban lévő Főtéri söröző tulajdonosával, Kocsis Jánossal egyetértésben az állományból törölt, még használható könyveket átadta a sörözőnek Kocsmakönyvtár létesítése céljából.

A Főtéri söröző tulajdonosaival az együttműködés kezdete link után közösen szerveztük tovább a könyvtár által elindított rendszeres gyűjtést a dévai gyerekek számára. Itt, Földeákon a világ végétől visszább két lépéssel a sörözőben olyan egyszerű emberek vettek kisebb-nagyobb csokit az italuk mellé és bedobták a gyűjtőüvegbe, akik sosem találkoztak azokkal a gyerekekkel. De részt akartak venni az évente kétszeri élelmiszergyűjtésben, amit mi a söröző tulajdonosaival együtt, saját költségünkön szállítottunk ki. A közös, évente kétszeri gyűjtés már 9 éves múltra tekint vissza.

Az eltelt évek alatt gyarapodott a kocsmakönyvtári állomány hagyatékból, ajándékozásból, a tulajdonos gyűjteményéből. Az emberek a tapasztalatok alapján az ismeretterjesztő műveket forgatják leginkább. Itt megvan még az a réteg, akinek nincs okostelefon, a “Google” a zsebében. Olvasnivalót is választanak, egyet-egyet haza is visznek kölcsönbe pár napra. Vagy olvasás után a pultosra bízzák másnapig, akkor folytatják. Van, aki a gyermekével tér be egy kávéra, pár szóra a sörözőbe. A belső helyiségben tudják a gyerekek, melyik polcon vannak a gyerekkönyvek. Bemennek, leülhetnek, lapozgatják a mesekönyveket.

A napokban a tulajdonos felesége vásárolt pár százasért néhány Rejtő könyvet, amelyek – reméljük – soha nem mennek ki a divatból. Az egyik pultos hölgy – figyelemreméltó újítás – színek szerint rakta sorba a könyveket.

A sörözőben kulturált körülmények vannak. A tv-ben csak filmek mennek, a hírekből csak vita lenne – mondja a tulajdonos. Az otthonossághoz hozzájárul a sarokban egy könyvespolc, a különteremben egy másik is.
A különteremben adottak a körülmények az olvasáson kívül elmélyült beszélgetésekre: egy mesterképzésben részt vevő földeáki könyvtároshallgató itt készített velem interjút a földeáki Művelődési Ház és Könyvtár intézményével kapcsolatban kultúramenedzsment témában márciusban. Most jelezte, hogy készen van a beadandó dolgozat.

Összességében véve a könyvtár és kocsmakönyvtár jól megférnek egymás mellett az országos könyvtári rendszerek szolgáltatásainak lehetőségével. A kocsmakönyvtár a napi munkában megfáradt ember számára ad lehetőséget a művelődéshez és a kultúrához, ami a mai világban – lássuk be – nem kevés.
(Farkas Sándorné, nyugdíjas könyvtáros)

Hírforrás:
Farkas Sándorné
Régebbi hírforrás(ok): Aktív közösségépítés jelei a földeáki könyvtárban link Nagykovácsi és Maurer Péter kocsmakönyvtára a világsajtóban link