Szemezgetés Kovácsné Koreny Ágnes nagyinterjújából – könyvtárnévtől közösségi irodáig

A névváltoztatás nem a főigazgató hatásköre – mondta az Indexnek adott nagyinterjúban Kovácsné Koreny Ágnes, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár új főigazgatója. … Könyvtárszakmai szempontból a mai napig elismert szakember. Ha pedig megnézzük a magyarországi könyvtárak forgalmi mutatóit, s azok közül is kiemelten a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárét, azt látjuk, hogy folyamatosan emelkednek a számaink. Nemcsak 2022-höz képest, hanem már a Covid-járványt megelőző időszak, vagyis 2019 forgalmi adatait is jelentősen túlszárnyaltuk 2023-ban. Az emberek visszatértek a könyvtárba.

Index: A Covid az olvasási szokások megváltozásához vezetett?
KKÁ: Igen, ezt kijelenthetjük. Egyrészt megnövekedett az online tartalmak iránti kereslet; másrészt a hozzánk járók egy része ritkábban jön, de alkalmanként több könyvet visz el. A járvány alatt ugyanakkor nemcsak arra volt szükség, hogy könyveket és elektronikus dokumentumokat tegyünk elérhetővé, hanem olyan csatornákat is ki kellett alakítanunk, amelyeken keresztül a könyvtárosoktól kérdezhettek az emberek. A könyvtárosaink ott ültek a telefon és a Skype mellett, irodalomkutatást végeztek, vagy az olvasók közérdekű kérdéseire keresték a válaszokat. Folyamatosan arról kellett biztosítanunk mindenkit, hogy noha a könyvtár fizikailag bezárt, a szolgáltatások elérhetők.

Az is tendencia, hogy egyre nagyobb az igény olvasókörökre, könyvklubokra, biblioterápiás foglalkozásokra. Ezeknek a könyvtár gyakran nem is kezdeményezője, hanem befogadója. Azaz pont azt érzékeljük, hogy felértékelődött a személyes találkozások lehetősége. … A helyben tanulásra és közösségi iroda funkcióra is növekszik az igény, hiszen sokan otthon nem tudnak olyan hatékonyan tanulni, dolgozni, mint a könyvtárban. Ez a könyvtárak harmadik hely funkcióját jelenti.
Egyre többen családi programként is tekintenek a könyvtárlátogatásra, amikor a kölcsönzés mellett különböző programokon vesznek részt, legyen szó a legkisebbeknek szóló mondókázós-éneklős foglalkozásról, diafilmvetítésről, vagy a nagyobbaknak ajánlott, az olvasást is fejlesztő programozásról, robotikáról. E programok vonatkozásában a család második nappalijaként jelenik meg a könyvtár.

Hírforrás:
Index