Egyszer volt egy Nőnapi Mesekocsma

Újragondolta a mesemondás hagyományát a Jászberényi Városi Könyvtár link .

– Egyszer vót, hun nem vót, ott a Zagyva partjátúl nem messzi, ahun az a magos két tornyú csuda ház áll – az amelyikbe annyi könyv van, mint égen a csillag, na meg képzeljétek, ott olyan messzilátó kukker is van, amivel azokat az igazi fényességes világítókat, amelyeket ez Úr Isten teremtett ama harmadik napon… lehet lesni az egyszeri embernek is… . na … vót ott három asszony. Azok olyan ördöngős, bűbájos féle gyerekkönyvtárosok mind a hárman – boszorkányos tudással! Me’ azok azt is tudták, amit az olvasó nem, meg aztat is látták amit a TextLib nem. Na, hogy szavamat ne felejtsem – azok annyit tudtak nyelvelni összevissza, halljátok-e, … hogy az Úr 2018. esztendejében induló Jászsági Népmesepontba ippen jók lettek mesélőnek. Meséltek azok fejbű’ éjjel-nappal, élőszóban a hozzájuk betévedő porontyoknak, sihedereknek, aggoknak eleget. Van a mesetarisznyájukba állatos-, varázsos-, tündéres-, boszorkányos-, vicces, de még huncut mese is bőven. Na ezekből a csintalan, virgonc történetekből markoltak nagy hirtelen egy csokorra valót és adták bokréta helyett ajándékba nőnapkor sorstársaiknak.
– A három bűbájos: Boda Lászlóné Judit, Szarvas Lászlóné Csilla, Verseginé Ujhelyi Petra.

A mesekocsmáról közérthetően: link A fotókat ld.: link .

Kovács Péter igazgató a KIT-nek elmondta: ez az egész kolléganőim ötlete volt, egy kávé mellett. Átmentünk a sörözőbe, és megkérdeztük, hogy mehet vagy nem. Mehet. Meghirdettük regisztrációval (mert kicsi a hely). 30 percen belül elfogytak a helyek, mert mindenki ismeri a kollégákat, és itt tudják, hogy ki és mi a Mesepont. Az meg egyértelmű a plakátról, hogy 18+-os… – Első alkalom volt. A visszajelzések mindenhonnan maximálisan pozitívak, és szeretnék, ha lenne hetente. A következő a kimaradottaknak anyák napján lesz, aztán majd látjuk, hogyan tovább.

Régebbi hírforrás(ok): Népmesepont nyílt a jászberényi városi könyvtárban link Kocsmakvíz a KIT-ben: link