Elkészült az Új Magyary Zoltán Tudásközpont Tatán

A műszaki átadás körülbelül egy hónapig tartott, végül november 16-án zárult le. Michl József, Tata polgármestere elmondta: gyönyörű új helyet hoztak létre, ahol a gyerekeknek egy fantasztikus kis paradicsomot kaptak.
– Egészen más hangulatú új könyvtárunk lesz, egy új hangulatú helyen. Modern körülmények között egy nagyon hangulatos, kedves csábítása lesz a könyvtárunknak, amit egyben tudásközpontnak is hívunk, aminek megtöltésében számítunk Önökre is – mondta a rendezvényen résztvevő óvodai dolgozóknak.

Mint arról korábban beszámoltunk: a tatai Móricz Zsigmond Városi Könyvtárat 1949-ben alapították, 1961 decemberében a művelődési központ épületébe költözött, ahol 440 négyzetméter alapterületen egy korszerűen felszerelt felnőtt könyvtár, és egy 90 négyzetméteres, 11 ezer kötetes gyermekrészleg várta az olvasókat. Önálló gyerekkönyvtár 1995-ben került ugyanebbe az épületbe.
Mára a Magyary Zoltán Művelődési Központ állapota annyira leromlott, hogy a városi könyvtár költöztetése elengedhetetlen.
Az új könyvtár hasznos alapterülete a jelenlegi 715 négyzetméterről 1141 négyzetméterre nőtt a fejlesztésnek köszönhetően. A tudásközpont foglalja majd magába a közösségi felsőoktatási képzési központot is, aminek a fő része a Piarista rendházban van, továbbá a továbbképző központot is, ami mindkét helyszínen fog működni. Itt is lesznek majd továbbképzések.

Hírforrás:
KEMMA