Utoljára vizsgáztak a már “megszokott” módon a diákok a 2023-as tavaszi érettségi szezonban. Bár az idei őszi érettségik még ehhez hasonlóan zajlanak majd, a Nemzeti Alaptanterv (NAT) 2020-as átalakításának köszönhetően az új matura szele már idén is megcsapta a diákokat, 2024-től pedig (a felvételivel együtt) teljesen átalakul az érettségi vizsgarendszere. Magyarból új típusú feladatok, történelemből pedig új témakörök lesznek, de változnak a természettudományos tárgyak vizsgái is, ráadásul a következő tanévben teljesen új tárgyakból is vizsgázhatnak majd a végzősök.
Mutatjuk a részleteket:
Magyar nyelv és irodalom
… A 2020-as NAT már sokkal erősebb a lexikális tudásra helyezi a hangsúlyt az elődjeinél. Míg 2023-ig a diákoknak a feladatlap első részében csak egy szövegértési feladaton, valamint egy rövid gyakorlati szövegalkotáson kellett átküzdeniük magukat, mielőtt hozzákezdhettek a két megadott műelemző feladat közül az egyikhez, 2024-től a szövegértési feladatsor már nyelvtani feladatokkal fog kiegészülni, a gyakorlati szövegalkotást és az érvelés pedig eltűnnek a vizsgáról, helyettük egy irodalmi-műveltségi tesztet kell majd kitölteni.
A rövid, gyakorlati szövegalkotási feladattípusnak a kiiktatásával másfél évtizedet lép vissza az új tervezet – olvasható a Magyartanárok Egyesületének korábbi állásfoglalásában, melyben azt is leírják, hogy a műveltségi teszt beiktatása a 21. századi koncepciójától való radikális eltávolodást, mintegy 80 éves visszalépést jelent.”
Eduline