A U.S. Book Show link az Amerikai Könyvkereskedők Szövetségének éves konferenciájaként indult az 1940-es évek végén. A 21. századra az eseménynek új neve lett, az Amerikai Könyvexpó (BookExpo America), és a könyvtárosok is fontos szerepet kaptak. Az eseménydús, háromnapos kongresszus helyszíne szinte mindig a New York-i Javits Center volt. A világjárvány miatt 2020-ban véget ért a rendezvény. Ekkor a Publishers Weekly mentette meg: létrehozta a U.S. Book Show-t, mint helyettesítő virtuális eseményt.
A virtuális találkozóból 2023. május 22-25-én 4 napos hibrid program lett. Az első és az utolsó napon virtuális események voltak, a középső kettőn pedig mind virtuális, mind személyes programokra került sor a New York Egyetemen (NYU). A kiállítóterem idén csak virtuális volt, de az üléseken gazdag kínálatból lehetett válogatni. Az első nap erősen a könyvtárakra fókuszált. Témák:
– Könyvtiltások Amerikában;
– Rugalmas tartalom-hozzáférési modellek és más eszközök kihasználása több olvasó bevonása érdekében;
– Új egyensúly megtalálása a fizikai könyvek és az e-könyvek között, az e-könyvek beszerzésére vonatkozó törvénykezés;
– Ibram X. Kendi, a Bostoni Egyetem Andrew W. Mellon bölcsészprofesszora és a How to Be an Antiracist (Hogyan legyünk antirasszisták) című könyv szerzője záróbeszéde stb.
A 4. (virtuális) napon a szerkesztők népszerűsítették a számukra legizgalmasabb könyveket. Megjegyzés: az ismertetett cikk írója ezekből is kiemel néhányat, ill. utal a trendekre, pl. Andrew Yang, egykori elnökjelölt társszerzőként írt egy politikai thrillert a demokrácia haláláról 2024-ben Az utolsó választás címmel. A memoárokban vezető trendnek tűnik a mentális problémákkal való megküzdés megtanulása. (Ref.: Szabó Eszter)
Information Today