Az olvasóink megszavazta hírt két változatban közöltük, Habók Lilla által: link illetve a mesterséges intelligencia által itt: link . Szerkesztők, referálók elgondolkodtunk:
– Mikulás Gábor: Ahhoz képest, hogy gép csinálta 1 perc alatt, majdnem tökéletes nyelvezettel, ingyen; nem rossz. A 2000 karaktert második nekifutásra sem teljesítette és elnézést sem kért érte. Bekezdésenként azonban esélyes, hogy kb. megfelelő anyagot kaphatunk. Lilla, akinek több mint 5 éves tapasztalata van a KIT-nél, illetve rálát a magyar könyvtárügyre, nagyobb eséllyel kerekíti a KIT-olvasók igényei szerint a tartalmat. (A KIT referálói fel vannak hatalmazva arra, hogy a referátum eredeti arányait megváltoztassák a használók feltételezett igényei szerint, tehát a KIT-ben a referátumot speciálisan értelmezzük.) Esélyes, hogy a mesterséges intelligencia rutinmunkája és Lilla rálátása együtt adnak jó tartalmat – kedvező ráfordításban. Az emberi alapú, az eredeti arányok szerinti, “szolgai” referálásnak azonban kevés esélye van a túlélésre. (MG)
– Habók Lilla: Érdekes egyébként az MI referátuma, még ha össze is foglalta a lényeget, de valahogy hiányzik belőle az “élet”.
– Szabó Eszter: Szerintem én + a ChatGPT együtt adunk jó tartalmat, mert a gép tökéletesen fordít ugyan, de a terjedelmet ugyanúgy nem tartja, ahogy én sem. A gép sosem fog a könyvtárosok logikájával gondolkodni. A cikkek struktúráját nem fogja átalakítani, pedig néha kell. A hazai(!) könyvtári gyakorlat számára irreleváns dolgokat sem hagyja pl. ki, vagy arra kell programozni, hogy a hazai gyakorlatot figyelembe véve referáljon – ez időbe telik. A MI-referátum stílusa nekem is túl száraz.
Ha Neked mint befogadónak véleményed támad a fentiekről, írd meg!
KIT-információ