Az egyik ok, amiért a Fortepan hatékonyabb a könyvtáraknál

A Fortepan – elismerve saját korlátait – be meri vonni a széles közösség tudását – írtuk egy éve. A Kongresszusi Könyvtár sem tud mindent, és ezt nem is tagadja. Ezért is bevonja használóit link a feltárásba. A minőségibb adatbázis mellett melléktermék: a nagyobb használói bizalom. Amire feltehetően a hazai könyvtáraknak is szüksége van. Jó hazai példa a Fortepan eljárása. További példák: link . (MG)

A Fortepan rendszeresen arra kéri olvasóit, segítsenek megfejteni az oldalra frissen felkerült fényképek háttértörténetét. Most is így van: fővárosi udvartól retró strandon át titokzatos, pusztában álló üvegépületig lehet beszállni a nyomozásba.
A Fortepanra kerülő fotókat először adományozóik segítségével igyekeznek azonosítani. Ha ez nem vezet sikerre, akkor önkéntesek esnek neki a FortePan megfejtések fórumon – a legkalandosabb nyomozásaikról ebben a korábbi cikkünkben olvashatnak. Végül az ellenőrizhető információk alapján Simon Gyula és Péter Gábor Fortepan-szerkesztők egészítik ki a képek leírásait.
Vannak azonban olyan esetek, amikor még a múlt legjobb ismerői is elakadnak. Éppen ezért vált hagyománnyá, hogy az évforduló körül az olvasókat is bevonják a nyomozásba néhány fejtörővel: íme néhány kép, aminek jó lenne beazonosítani a helyszínét vagy a szereplőit! A megfejtéseket a fortepan@gmail.com e-mail címre várják. Azt kérik, csak olyan tippeket írjanak, amelyeket valamilyen módon alá tudnak támasztani (ismerik a pontos címet, Google Street View-n felismerhető a helyszín, van egy másik fotójuk, ami alapján beazonosítható a kép témája, stb.), és mindig jelöljék meg azt is, hányas számú fotóhoz tartozó megfejtést küldik!
Minden kép leírásában szerepel a fotó azonosító száma, amire kattintva nagy felbontásban letölthetők a Fortepanról, hogy tüzetesebben is megvizsgálhassák a részleteket!

Hírforrás:
24.hu