Amikor Szabó László Róbert a nyolcvanas évek végén elhatározta, hogy a rajzolásból szeretne megélni, még többféle műfajra volt igény. A burleszkpoénok mellett virágzott a közéleti, később a politikai karikatúra világa. Idővel a humoros rajzok iránt csökkent a kereslet, amit már csak azért is sajnál, mert szerinte ahhoz ért a legjobban. Mint mondja, aki versenyezni akar vele ökörködésben, annak fel kell kötnie a gatyáját. A művésznevét viszont cseppet sem viccből választotta magának: Marabu.
“Könyvtáros voltam Vácott, majd innen kerültem – kapaszkodva a szamárlétrán – könyvtári referensként Budapestre. Emlékszem a pillanatra, amikor egy nap odaálltam a feleségem elé, akivel a második gyermekünket vártuk, hogy otthagyom a biztos megélhetést, és mostantól rajzolni szeretnék. A rendszerváltás előtt már megjelentek szabadabb lapocskák, ahova rendszeresen kértek tőlem rajzokat. A Galaktikában jelent meg a Hörpölin és Hupcihér képregénysorozatom. Tehát újságkihordónak álltam, hajnalok hajnalán megvettem a három zsemlém, hozzá a három szelet parizert, és a munka után egész nap rajzoltam. Gondoltam, nagy magyar képregényrajzoló leszek, amiből nem lett semmi, viszont a rendszerváltással kitört a ketrecéből és elszaporodott a karikatúra.”
Kreatív