Egyre népszerűbbek a podcastok. Magyarországon is több százezres már a podcastok hallgatói tábora, komolyabb sikert azonban az új műfajban is a rég ismert nevek hoztak.
Az Egyesült Államokban több mint egy évtizede dívó műfaj Magyarországon még igencsak gyerekcipőben jár, mind a hallgatói bázisát, mind a pénzszerzési képességeit illetően. Az egyik legfőbb gond éppen abból a tévhitből fakad, hogy a podcast egyenlő a szerkesztetlen műsorral. Ez részben azért is lehet így, mert Magyarországon körülbelül ezer podcast érhető el, amelyeknek a 99 százaléka vagy interjú formában, vagy kötetlen beszélgetésként készül. Különösen a Covid okozta lezárások idején szaporodtak meg gombamód az amatőr podcastok, ezek sok esetben valóban mindenféle szerkesztés és megfelelő technikai háttér nélkül kerültek a közönség elé.
A podcasthallgatók jellemzően városiak, az átlagnál fiatalabbak, iskolázottabbak és magasabb vásárlóerővel bírnak. Reklámokkal nehéz elérni őket, hiszen tévét ritkán néznek, és az átlagosnál jóval magasabb arányban blokkolják az online hirdetéseket. Az ő elérésükre tehát hatékony eszköz lehet a podcast, de ahhoz, hogy a hirdetők számára is vonzóbb legyen, először a hallgatói kört kellene kiszélesíteni. Az IAB becslése szerint 2020-ban 250 millió forintot költöttek el a hirdetők digitális hangalapú felületeken – a szakemberek szerint a podcastpiac ennek nagyjából a feléből részesült. Ez az arány akár 80 százalékig is felkúszhatna, ha a hazai hirdetők nemcsak a műsor tematikája, hanem a felhasználók adatai alapján is tudnának hirdetni a podcastokban.
HVG (13. sz.) / térítéses tartalom