Az idén Nagy Lászlónak, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár nyugalmazott igazgatójának adományozta a Csendes János-életműdíjat a Magyar Könyvtárosok Egyesületének Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete. A kitüntetett – akinek példaértékű munkáját mintegy másfél évtizede Nyíregyháza Város Közművelődési Életéért Porzsolt István-díjjal és minisztériumi Szinnyei József-díjjal is elismerték – nem csupán a négy évtizedet felölelő szakmai életútjáról, hanem családjáról, hobbijáról és közelgő házassági jubileumáról is örömmel mesélt lapunknak.
Nagy hangsúlyt fektetett a megye könyvtári szolgáltatási rendszerének korszerűsítésére, új informatikai technológiák és eljárások bevezetésére. Egy modern, nagyvárosi színvonalú könyvtári és információszolgáltatás működtetése mellett fáradhatatlanul tevékenykedett azon, hogy megyénk hátrányos helyzetű településein is beköszöntsön a technikai modernizáció. Rendszeresen publikált, a “Bevezetés a könyvtár-informatikába” című főiskolai jegyzetéből hallgatók százai merítettek új ismereteket. 2011 és 2014 között az MKE megyei szervezetének első embere volt, majd vezetőségi tagként segítette az ott folyó munkát.
– Éppen tíz éve, 2012-ben vonultam nyugdíjba. Természetesen mindmáig részt veszek az egyesület programjain, ugyanakkor több időm jut a családomra, a kertészkedésre és a jól megérdemelt pihenésre – jegyezte meg csendesen a Csendes János-emlékérem ez évi birtokosa.
SZON