A Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtárának gyakorlata: – Nem törvényszerűen igaz, és nem is történt gyökeres változás: könyvtár szak mellé korábban is elsősorban humán szakokat választottak. Most kifejezetten arra törekszünk, hogy a szükséges szakterületen szerzett végzettséggel alkalmazzunk feldolgozó (és szakreferens) munkatársakat. Őket személyre szabott belső képzések során (és pl. a segédkönyvtáros-képzést is igénybe véve) képezzük ki a szükséges könyvtári feladatokra – fejtette ki a KIT-nek Keveházi Katalin.
Takács Dániel máshonnan közelít: – Célszerű a dokumentum feltárásának szükségességét és minőségi kritériumait újragondolni. A jelenleg alkalmazott kereskedelmi algoritmusok (ld. pl.: YouTube, Netflix, Ebay, Amazon) sokkal hatékonyabban ajánlanak a viselkedés alapján további tartalmakat, termékeket, mint az előre definiált tárgyszavak, illetve az egyre szélesebb körben hozzáférhetővé váló teljes szövegű dokumentumok (bennük a hivatkozások – lábjegyzetek, bibliográfiák) kereshetősége sem feltétlenül teszi szükségessé a végtelenül részletes vagy hajszálpontos tartalmi feltárást. Érdekes lenne a már egyre több helyen működő discovery eszközök ellátása olyan kiegészítőkkel, amelyek (akár a Google Analytics mintájára vagy pont ezzel az eszközzel) mérik és követik a tárgyszavak használatát az OPAC-okban, adatbázisokban és más webes felületeken. Emellett a felhasználói szokások alapján felhasználói profilok létrehozásával próbálják kitalálni és kiszolgálni az adott felhasználók igényeit.
(A címbeli felvetés a virtuális KIT-klubban hangzott el.)
KIT-összeállítás