E-könyvek – megfojtotta a 27% áfa?

Mi lett a nagyreményű e-book forradalommal is, ami voltaképpen még akkor kipukkadt, amikor el sem indult?
– Gál Katalin, MKKE-elnök szerint ez nem magyar sajátosság, egész Európára azt mondhatni, nem lett kifejezetten sikeres az e-book. Annyira semmiképp sem, mint a tengerentúlon. Magyarországon ráadásul elég sok minden az e-book ellen dolgozik, például legfőképpen az ára. Egyszerűen nem tud annyira olcsó lenni ez a formátum idehaza, hogy sokaknak megérje az a beruházás, amit egy klasszikus e-book olvasó jelentene.
Érdemes például megjegyezni, hogy az e-bookra 27 százalékos áfa van érvényben, miközben a nyomtatott könyvekre csupán 5 százalékos. Ez például már egy olyan hátrány, amit igen nehéz megugrani. De persze az árazást tekintve a nyomtatott könyveknél sincs minden rendben. Gál Katalin egyenesen úgy fogalmazott lapunknak, hogy a Magyarországon kiadott könyveken szereplő árak gyakorlatilag tájékoztató jellegűek csupán.

Hírforrás:
Pénzcentrum