Milyen a jövő könyvtára? Izgalmas példák szerte a világból (Lakáskultúra)

Néhány éve még azt jósolták, hogy drasztikusan csökken a könyvtárak jelentősége, ám – mint azt az alábbi példák mutatják – éppen az ellenkezője történik.
Az egykor kizárólag kutatásra, elmélyült olvasásra szánt, csendbe burkolódzó intézmények helyét a forgalmas városi találkozópontként új életre kelő könyvtárak vették át. A változást egyfelől a digitalizáció térnyerése indukálta, hiszen az online is elérhető adatbázisok, kutatható anyagok, sőt, teljes könyvtári gyűjtemények, szükségtelenné tették a fizikai jelenlétet.
Azon túl, hogy modernizálták az archiválást és a nyilvántartást, automatizálták a kölcsönzést, robotizálták a raktározást, az intézmények újragondolták működésüket. A határokat kiterjesztették, szolgáltatásaikat bővítették, és ma már olyan multifunkcionális térként definiálják magukat, ahol jól megférnek egymás mellett a változatos intellektuális és kreatív tevékenységek.
A 21. századi könyvtár nyitott, befogadó és inspiráló. Tájékoztat, segíti a tanulást, kultúrát közvetít és közösséget teremt. Ez utóbbi a digitális kor egyik legnagyobb kihívása, hiszen az online világban a fizikai kapcsolatokra nagyobb szükségünk van, mint valaha. Napjainkban egy korszerű könyvtárban társas programok tucatjai zajlanak a könyvek kölcsönzése mellett.
A könyvtár tehát vonzó találkozóhely lett, nem hasonlít a mennyezetig érő polcok sokaságával és megvilágított asztalok soraival berendezett egykori olvasótermekre.

Hírforrás:
Lakáskultúra