Sepsiszentgyörgy önkormányzata ellenszavazat nélkül elfogadta, hogy Kiss Jenő, a Bod Péter Megyei Könyvtár nyugalmazott igazgatója kapja idén a Pro Urbe díjat. A díszpolgári címet általában a Szent György Napok keretében szervezett ünnepségen nyújtják át hivatalosan, ám idén a járványhelyzet miatt elmarad a városnapok, így április 24-én szűk körben díjazzák Kiss Jenőt.
Az 1943-ban született Kiss Jenő díszpolgárrá avatásához írt ajánlásában Szonda Szabolcs, a megyei könyvtár igazgatója, így fogalmaz: “Kiss Jenő már az 1960-as évek közepén, tanárként eljegyezte magát a könyvekkel, hogy aztán közel 35 évnyi könyvtárigazgatói munkája során ez a kapcsolat kiteljesedjen. Ha végigtekintjük a rendszerváltás utáni bő két évtized sepsiszentgyörgyi, háromszéki, de székelyföldi, erdélyi vagy tágabb magyar művelődéstörténetét, számos meghatározó történés, fordulat, esemény kapcsán feltűnik Kiss Jenő neve, tevékeny, fontos szerepű résztvevőként, kezdeményezőként, elindítóként, közreműködőként, katalizátorként – ami több évtizedes munkáját, tevékenységét végig egyértelműen jellemzi”.
Szonda Szabolcs méltatásában kifejti, hogy a latin bölcsesség is kimondja: megvan a könyveknek a maguk sorsa, története, illetve, hogy a feladat megtalálja emberét.
Maszol