A rendszeres tévézés kifejezetten jótékonyan befolyásolhatja a mentális egészséget, feltéve, hogy tudatosan válogatjuk a műsorokat. A járvány miatti bezártságban bizonyára sokak figyelmét felkeltő kijelentést a Kelet-londoni Egyetem kutatói tették, akik a pozitív pszichológia felől közelítették meg a jelenséget. Abból indultak ki, hogy az emberek azért (is) néznek filmeket, musicaleket, művészeti programokat és egyéb tévéműsorokat, mert intenzív érzelmeket szeretnének átélni. A lélektan kutatói pedig bizonyították, hogy a pozitív érzelmek jelentősen, hosszú távon hozzájárulhatnak a pszichés jólléthez. Sőt, az ilyen érzelmeknek egy sor egyéb hatásuk is van a szervezetben, a rugalmas megküzdés (reziliencia) erősítésétől kezdve a stressz és a szorongás csökkentéséig. Nincs más dolgunk – vélik a brit pszichológusok -, mint ezt a hatásmechanizmust tudatosan beindítani, ha már amúgy is rengeteg időnk van a streamingszolgáltatók műsorait nézni. A tudatosság elsősorban azt jelenti, hogy a távirányító ész (és kontroll) nélküli nyomkodása helyett megválogatjuk, mit nézünk. Érdemes kerülni a “sötét”, felzaklató témákat, helyettük olyanokat keresni, amelyek a felfedezés örömét, a bátorságot, a bizalomerősítő pillanatokat, a sebezhetőséget, a humort vagy éppen a társas kapcsolatok fontosságát közvetítik igényesen. Ha van rá lehetőség, beszéljük meg a filmeket a barátainkkal – ajánlják a kutatók -, és tanúsítsunk önmérsékletet: a jó műsorokat se habzsoljuk, hanem hagyjunk rá időt, hogy leülepedjenek.
HVG (15. sz.) előfizetéssel