Új vezetők, változatlan tartalom – Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesülete

A Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesülete március második felében tartotta meg online formában megrendezett tisztújító közgyűlését. Ezt követően került sor a héttagú elnökség alakuló ülésére.
“A közgyűlés folyamán az egyesületi tagok per-rollam formában szavazták meg az új elnökség tagjait. Az elnökség március 31-én tartotta meg alakuló ülését” – olvasható a szerkesztőségünknek eljuttatott közleményben.
A felvidéki magyar könyvtárosok érdekképviseletét ellátó civil szervezet elnökévé Egyházi Dórát választották, az alelnöke Reicher Erika, titkára Roncz Melinda, gazdasági felelőse Fabó Mária lett. További elnökségi tagok: Pethő Andrea, Smidt Veronika, Szeghy András.
“Az elnökség elsődleges célja, hogy az egyesület meglévő, éves szinten megvalósuló programjait megtartsa, tovább erősítse” – emelte ki a szervezet új vezetősége.
Mint hozzátették, a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesületének küldetése és alappillérei nem változnak. Továbbra is a tagság bővítésére, a tagok szorosabb együttműködésének a támogatására helyezik a hangsúlyt. Emellett az egyesület tevékenységének alappillérei a könyvtárszakmai képzések, tanulmányutak, valamint az irodalmi események szervezése lesznek. Ugyancsak kiemelkedő fontossággal bír a szlovákiai magyar könyvtárosok képviselete hazai és határon túli szakmai rendezvényeken, ezzel is erősítve a személyes kapcsolatokra épülő, határokon átívelő tapasztalatcserét.
A tervekkel kapcsolatban az új vezetőség kiemelte: az elkövetkezendő időszakban kidolgozzák hároméves működési, szervezési stratégiájukat.

Hírforrás:
Felvidék ma