Megmérték: a Királyi Könyvtár mémes projektjének sikere többszörösen meghaladta az elvárásokat

A lehető legjobb pillanatban jelent meg a holland Királyi Könyvtár link a középkori mémes projektjével link . Az országban éppen politikai krízis volt, jött a vírus, a lezárás, szóval az embereknek vidámságra, pozitív hírre volt szükségük – mondta Kees Teszelszky, a Hollandiai Mikes Kelemen Kör, a Magyar Információbrókerek Egyesülete és a KIT Hírlevél által szervezett március 10-i rendezvényen.
– Az újságírók kezdték el a mémeket gyártani nálunk, illetve – meglepetésre – a téma idősebb kutatói. Őket követték a középiskolás, majd az általános iskolai tanárok. Rengeteg sajtófigyelmet kaptunk, a legrangosabb újság, az NRC is megszólaltatott bennünket. Ez a sajtóközlemény robbantotta be számunkra a közösségi médiát. A Library of Congress-szel voltunk szakmai vetélkedésben hasonló projektjük ürügyén, és nagyon örültem, hogy a holland lap azt írta: mi vagyunk a mémek urai.
A projektcél az volt, hogy a két évre tervezett webes elérhetőség során 50.000 látogató 5.000 mémet gyárt majd, és 2.500-szor nézik meg a videókat. Ehhez képest már két és fél hónap(!) múltán 21.474 látogató volt, akik 11.350 mémet készítettek és 43.603-szor néztek videókat. (Ez utóbbi azért is lepett meg különösen, mert a videók egyszerűek voltak; mobiltelefonnal, részben Zoom-on keresztül készítettük őket.)
A használat “lecsorgott”: általános iskolás diákok jöttek be tanáraikon felbuzdulva a Királyi Könyvtárba, hogy nézegessék a középkori állományt. A hír nem állt meg a határokon, a Harvardról, a Princetonról és Szibériából is kaptunk visszajelzést. Az elért emberek életkora pedig 7-től 90-ig terjedt.
A teljes előadás a forráslinken az 58. perctől látható. (lejegyezte: MG)

Hírforrás:
KIT-információ
Régebbi hírforrás(ok): Készítsél középkori mémeket a könyvtár interaktív felületén! link