Kedden lesz a díjkiosztó, már megtekinthető az összes pályamunka. 2016 óta hirdeti meg kétévente a Berzsenyi Dániel Könyvtár a Máskép(p) helytörténeti fotó- és filmpályázatot, mely a járványhelyzet ellenére 2020-ban sem maradt el.
A pályázaton általános, középiskolás, valamint felsőoktatásban tanuló diákok indulhatnak, amelyet ezúttal a H+ Média és Kulturális Egyesülettel és a Szombathelyi Szépítő Egyesülettel együttműködve hirdette meg a szombathelyi könyvtár.
Az első alkalommal Szombathelyt bemutató mozgóképeket, fényképeket vártak, 2018-ban viszont már kibővült a pályázat, ekkor már egész Vas megyéből várták a filmes, fotós alkotásokat. A diákok feladata az volt, hogy bemutassák közvetlen környezetüket, felhívják a figyelmet a változásokra, ezzel kapcsolatban esetlegesen negatív vagy pozitív véleményt fogalmazzanak meg. Elvárás volt az is, hogy a megszületett film vagy fotó tükrözze az alkotó egyéniségét. Kreatív, egyedi, speciális nézőpontú alkotásokat vártunk, és nem volt ez máskép(p) most sem – olvasható a könyvtár közleményében.
Ezúttal 86 darab alkotás érkezett a pályázatra. Fotó kategóriában 18 alkotó 68 képet nevezett, míg filmes kategóriában 12 tanuló és 2 alkotóközösség (Rum-Kastély EGYMI és Gór Filmes Műhely) pályázott 18 filmmel.
Nyugat