A székesfehérvári Aranybulla Könyvtár Alapítvány link húsz éve működik, 2020-ban is elsősorban a Ráchegyen élők számára nyújtott folyamatos és szakszerű nyilvános könyvtári ellátást.
Az intézmény olvasóinak közel egyharmadát a nyugdíjas korosztály teszi ki, sok a hátrányos helyzetű, nehéz életkörülmények között élő látogató. “Nagyon nehéz volt a 2020-as év a kulturális szféra intézményei, így a könyvtárak számára is. Szakmailag és emberileg is megviseltek minket az elmúlt hónapok, mégis azt gondolom, hogy mindenki megpróbálta kihozni a legtöbbet ebből a helyzetből. Zárvatartás idején minden lehetséges felületet felhasználtunk és felhasználunk most is arra, hogy tarthassuk a kapcsolatot az olvasóinkkal, és ne veszítsük el őket.” – fogalmazott Csiszárné Mahler Mónika igazgató.
Elmondta, hogy 2019-ben közel 900 beiratkozottjuk volt, ami mostanra 612-re csökkent. A kölcsönzések száma is jelentősen változott, míg 2019-ben 42 ezer, addig 2020-ban 28 ezer kölcsönzés volt az Aranybulla Könyvtárban.
Székesfehérvár.hu