Gyerekszegénység – öt év múlva nem lehet bepótolni, amit ma elmulasztunk

… figyelmeztet Bass László szociológus.
Karácsony előtt fogadták el a népkonyhák működésének új szabályozását, ami egyfajta beismerése a szegénység kiterjedtségének. Pedig hivatalosan 2010 óta egymillió magyar emelkedett ki ebből a körből. Mennyit rontott a szegények életén a válság?
Nem tudjuk pontosan, de már az egymilliós adattal is bajok vannak. A hátrányos helyzetű térségekben azt látjuk, hogy vagy nem mozdul semmi, vagy minden sokkal rosszabb mint tíz-húsz éve. Őrületesen szakad szét a társadalom. Van egy nagyjából másfél milliós tömeg, amelynek évtizedek óta nem javul a jövedelmi és a lakáshelyzete, nem fér hozzá jobban a szolgáltatásokhoz. Ugyanakkor friss kutatások alig vannak szegénység ügyben, mert az ezzel foglalkozó műhelyeknek egyre kevesebb forrásuk van.

Minden ilyen megszorításnak őrületes társadalmi háttere van, a jobb körülmények között élőkből nem szolidaritást, hanem gyűlöletet vált ki a találkozás a legszegényebbekkel, de szerencsére nem mindenkiből. Sokat dolgozom fiatalokkal, s azt tapasztalom, ők nem veszítik el az emberségüket, csak nagyon könnyű manipulálni őket és a munka alapú társadalom jelszavával a kormány pont ezt teszi. A szülők óvodába szívesen viszik a gyereket, az igazi konfliktus az iskolai oktatással kezdődik, mert ott megjelenik a megszégyenítés, kirekesztés és ez ellen nem történik semmi.

A segélyezési rendszert újra kellene gondolni, a foglalkoztatás, egészségügy, oktatás és kultúra hozzáférési esélyeit kellene javítani, és hozzáértő szakemberekkel kellene feltölteni ezeket a rendszereket, de ilyenek nincsenek.

Hírforrás:
Népszava
Régebbi hírforrás(ok): Néhány gyerekszegénység-találat a KIT-ben: link