A MEME Kutatási Szekciója még 2017-ben azzal bízta meg az Ipsos médiakutatási osztályát, hogy készítsen egy pillanatképet az akkor 15-29 éves korosztályról, felmérve a fiatalok médiafogyasztási, különös hangsúllyal audiovizuális tartalomfogyasztási szokásait.
A 2017 óta eltelt évek alatt (és vélhetően a koronavírus okozta helyzetnek köszönhetően – amelyre a kutatás kvalitatív fázisa külön kitért) jelentősen csökkent az érdeklődés a szórakozás, (bulik, fesztiválok) és a színház, kultúra témaköre iránt. Emellett az élethelyzet változásával összefüggésben a tanulás, továbbtanulás témaköre is kevésbé releváns. A sorozat, film, mozi és a zene továbbra is a legfőbb érdeklődési terület mindkét nem körében, 3 éve gyakorlatilag változatlan említésaránnyal, a többi témakör jelentős eltérést mutat a nők és a férfiak között (például szépség, divat, gyereknevelés, gasztronómia, lakberendezés versus számítógépes játékok, technológia, gazdaság, politika).
A vizsgált generáció számára változatlanul az internet a legnépszerűbb információs csatorna (legalább heti rendszerességgel mindenki használja), míg a rádiót és a nyomtatott sajtót egyre nagyobb arányban hagyják el (17% és 25%).
Ami a leginkább nézett tartalmakat illeti, népszerűségben töretlenül vezetnek a filmek és a sorozatok (60-60%-os említés). Ezen műfajok fogyasztásán élesen tetten érhető az internet egyre dominánsabb szerepe, ugyanis körülbelül kétszer annyira jellemző az online megtekintés, mint a lineáris TV-használat, míg a sorozatok esetén a lineáris TV már mérhető visszaesést is mutat. A VOD piacrésze szignifikáns növekedést könyvelt el a célcsoporton.
Kreatív (térítéses tartalom)