Innováció – ügyfélmegtartás céllal – pl. a légiiparban

A költség- és létszámcsökkentés mellett kreatív ötleteket is bevetnek a koronavírus-járvány miatt válságba került légitársaságok.
– Fél óra alatt elfogytak a jegyek a Singapore Airlines sehová sem induló járatára. A légitársaság a következő két hétvégére étteremmé alakítja át egyik Airbus A380-as gépét, s a turistaosztályon nettó 50, a business osztályon 300, a fedélzeti lakosztályban 600 szingapúri dollárt (11 500, 69 ezer és 138 ezer forintot) kér a neves séf által összeállított menüért.
– Az ausztrál Qantas sétarepüléseket szervez: a gépek Sydney-ben szállnak fel és le, az út során az utasok a levegőből nézhetik meg az ország legszebb tájait vagy éppen a Nagy-korallzátonyt. A legdrágább a Déli-sark fölé indított járat – amelyre a business osztályú jegy nyolcezer ausztrál dollárba (1,76 millió forintba) kerül. – Indul Budapest-Budapest járat is, a Smartwings légitársaság október 25-én viszi nagyjából egyórás országnéző sétarepülésre az érdeklődőket a Liszt Ferenc repülőtérről. Az utasok a levegőből csodálhatják meg Budapestet, a Dunakanyart, a Balatont és a Bakonyt, legalábbis a terv szerint, amely az időjárás függvényében is változhat. Landolás után egy szintén egyórás reptérbemutató körútra is elviszik a 26-35 ezer forintot fizető kuncsaftokat – igaz, ezt már busszal teljesítik.
– A finn nemzeti légitársaság, a Finnair szupermarketekben kezdte forgalmazni a korábban az első osztályon kínált ételeket, egyebek mellett rénszarvas-húsgolyókat és sarkvidéki lazacot, hogy ne kelljen elbocsátani a teljes konyhai személyzetet.
– A Thai Airways az utóbbi időben kihasználatlan bangkoki székházának második emeletét repülőgépbelsőre emlékeztető módon rendezte be étteremnek. A vendég beszállókártyával igazolja a foglalását, és a menüt a turistaosztályon, a kávét pedig a business osztályon megszokott ülésekben lehet elfogyasztani, amelyeket a kényszerűen leállított gépekből vittek a helyszínre.
Az IATA [a légiipar IFLA-ja – szerk.] szerint világszerte több százezer ember veszítheti el az állását 2022 végéig az ágazatban, s a repülés már később sem lesz olyan, mint a koronavírus-járvány előtt volt.