Lehetőség könyvtáraknak vírusidőben: fórum teremtése a fájdalmak, traumák kibeszélésére

A zavaros hivatalos járványkommunikáció ellenére lehetséges olyan könyvtári stratégia, amely felkészül a társadalom ki nem mondott igényeire. Ha van rá akarat és szakértelem. (MG)
Sándor Judit jogász-bioetikus: – Bár rendelkezésre álltak matematikai modellek a várható második hullámról, annak megérkezését előbb hallgatás, majd hirtelen és nagyon drasztikus intézkedés követte: a határzár. Ez azt sugallta, mintha a vírus csupán idegen betolakodó lenne, de mi itthon biztonságban volnánk. A döntés sok embert nehéz helyzetbe hozott, hiszen ősszel nem kikapcsolódás, inkább a munka, külföldi tanulmányok és családlátogatás miatt utaznak az emberek.
A járvány alatt egyre többször kerül elő a “kiterjesztett morális közösség” fogalma. Természetes, hogy közösséget érzünk a családtagjainkkal, és odafigyelünk az idős rokonainkra. De mi az, ami ezen túl is összetart? A szolidaritás erősítése lenne a politika feladata. Nem lehet ellentétbe állítani Budapestet és a vidéket, a fiatalokat és az időseket, az egészségeseket és a betegesebbeket.
Már most sokan vannak leszakadóban, felélték a tartalékaikat, nem mennek orvoshoz. És vannak, akik feladták, már nem hisznek a tudományban, nem követik a fertőzés terjedésének számait. Persze az emberi psziché nem szereti a bizonytalanságot, kapaszkodókat keres. A katonai szigor ilyen esetben nem vezet célra. A kormány a határozott fellépés látszatát kelti, de minél tovább húzódik a válság, annál fontosabb lenne fórumot teremteni a fájdalmak, traumák, félelmek kibeszélésére.

Néhány könyvtári lehetőség:
– Könyvtárak segítenek a koronavírus-tájékoztató és terjedésfigyelő alkalmazás használatában link
– Iskolai könyvtárak 2020-ban, a pandémia idején link
– A könyvtárak lehetőségei ma, a vírushelyzetben link